DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Hallgattam az államtitkár úr expozéját és az elmondott kiváló beszédet, szavakat. Nekem úgy tűnt, hogy nem ön beszélt, hogy nem öné az érdem ennek a jogszabálynak a megalkotásában, s talán nem is az előkészítő osztályé. Én bizony Fazekas Szabolcsot, a rövid ideig regnáló halbiztost sejtem e mögött a remekbe szabott jogszabály mögött. Mindenképpen érdemes lenne még itt a vita elején tisztázni, hogy milyen munkát végzett a területen Fazekas Szabolcs, volt-e a halbiztos úrnak ebben munkája, vagy adott esetben csak a zavarosban halászott. De a kérdést úgy is megfogalmazhatjuk ‑ ami a kétperces stílusba a legjobban belefér ‑, hogy Bitay Márton Örs vajon a halbiztos kottájából játszik-e. Én úgy gondolom, hogy erre ön nagyon röviden tud választ adni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu