SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen. Csak itt a jegyzeteimben egy dolgot találtam még, amire szerettem volna reagálni államtitkár úrnak, ugyanis volt szíves megállapítani, hogy a Lehet Más a Politika esetleg azért vitatkozik ezzel a témával, merthogy ebből politikai tőkét lehet kovácsolni; azt hiszem, ezt a kifejezést tetszett használni.
Nem kell hogy nagyon sokat gondoljunk egymásról, tehát nem várom én ezt el, de hogyha azt gondolja államtitkár úr, hogy a nemzeti parkokért és a magyar természetvédelemért aggódók köre az a szavazóbázis, amivel választást akar nyerni az LMP, akkor egy kicsit túlbecsüli ennek a szavazóbázisnak a méretét. Tehát biztosíthatom, hogy erről szó nincs, nem hisszük azt, hogy ez érdemi politikai tőke lenne. Ez egy értékjelzés, az, hogy mit képviselünk ebben a vitában is.
A következő rendes hozzászólásomban, hogyha kell, akkor majd a kérdéseimet szívesen megismétlem, tehát megköszönném, hogyha ezekre konkrét választ kapnék, és erre kérem tisztelettel. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés