HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Az MSZP már a termékdíjról szóló eredeti, 2011. évi módosítást sem támogatta ‑ amelyik még Illés Zoltán nevéhez fűződött, aki azóta már önöket éppen elégszer kritizálta ‑, mert annak eredményeképpen egy olyan rossz és a vállalkozások számára túlzott adminisztrációt jelentő szabályozás jött létre. E szabályozás problémáinak kezelésére csak egy teljesen új törvény jelentene meg­oldást.

Bebizonyosodott azóta, hogy a kormány a termékdíjra vonatkozó szabályozással csak egy ésszerűtlen pénzbehajtás rendszerének alapjait kívánta megteremteni, így az elmúlt időszakban olyan ésszerűtlen intézkedések is bevezetésre kerültek, mint a szappanadó, samponadó, napelemadó és a gázkészülékek kazánjainak adója. Miközben a javaslat a környezetvédelmi termékdíjjal terhelt termékek körét bővíti, az látszik, hogy hiába a 2015. évre tervezett 63 milliárd forintos környezetvédelmi termékdíjbevétel, a kormány a befolyt bevételeknek még a negyedét sem fordítja a hazai hulladékgazdálkodási rendszer támogatására. Akkor hiába mondják, azzal, hogy emelik ezt az összeget, majd jobb a hulladékgazdálkodási rendszernek, ha nem arra költik el a pénzt, mint amire beszedték, de ezt már nagyon sokszor elmondtuk ezzel a témával kapcsolatban önöknek. Így a rezsicsökkentéssel, a lerakási járulékkal is sújtott, valamint egyre nagyobb gazdasági problémákkal küzdő rendszer országszerte óriási problémákat jelent a településeknek.

Ismert tény, hogy több száz hazai településen ma már a katasztrófavédelem végzi a szemétszállítást, és az is tény, hogy a veszteségek ma már Nyíregyházától Mosonmagyaróvárig jelentkeznek a hulladékgazdálkodást végző nonprofit szolgáltatóknál. Mint ahogy a kéményseprésnél is elmondtuk önöknek, az a nagy probléma, hogy önök lassan már mindent a katasztrófavédelemre fognak bízni. Láttuk évekkel ezelőtt márciusban, hogy milyen jól megy nekik a munka, de ezenfelül pluszpénzt nem biztosítanak nekik, lassan tényleg már mindent a katasztrófavédelem végez a hulladékszállítástól a kéményseprésen keresztül a tűzoltásig.

Uraim, ez a törvénymódosítás megint csak elfogadhatatlan az MSZP számára. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu