DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm. Még egy gondolat támadt bennem itt a beszélgetést vagy vitát hallgatva, méghozzá az, hogy az akadály­men­tesítés kapcsán van egy elmaradása a kormánynak, egy ígérete. 2010. december 31-én járt le az utolsó, törvényben előírt határidő. Amikor 2013-ban beszélgettünk erről a kérdésről, akkor az történt, hogy önök kivették a törvényből a határidőket, és azt ígérték az Országgyűlésnek, hogy majd ebbe a programba beleírják. Ez nem szerepel ebben a prog­ramban, úgyhogy azt gondolom, hogy ha a korábbi ígéretüket tartani tudnák, az mindenképpen fontos lenne, merthogy 2013-ban ez elhangzott: pontosan azért, hogy nyomon követhető és ütemezhető legyen a fejlesztés ezen a területen, ezért ebben a programban ez szerepelni fog.

Úgyhogy ezúton is tisztelettel kérem államtitkár urat, hogy valamilyen módon ezt tegyék bele a programba, ezt még az ön elődje ígérte meg. Köszönöm. (Kiss László tapsol.)

Forrás: parlament.hu