APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A 49-es főút forgalma mindennap megnehezíti a szatmári térségben élő emberek életét. Jelentős mennyiségű gépjármű halad át ezen az útszakaszon, különösen a Csenger-Győrtelek szakaszon, valamint Kocsord és Mátészalka egész területén. 2006 augusztusában Kocsord község önkormányzata elkészítette első felmérését, amelyből az derült ki, hogy 24 óra leforgása alatt 10 324 gépjármű haladt át a településen. Ez a szám 2011-re jelentősen növekedett, hiszen gépjármű­típusonként, gépjárműfajtánként eltérő mértékben, de átlagosan 20 és 40 százalék közötti növekmény figyelhető meg a 2006-os állapotokhoz képest.

Ráadásul tovább romlott a helyzet 2011-hez képest is, hiszen 2013 januárjában átadták az M3-as autópálya Őr községig tartó szakaszát. Innentől kezdve pedig még több gépjármű halad át ezen az útszakaszon. Kocsord és Mátészalka pedig kritikus helyzetben van, hiszen mind a Csengersima, mind pedig a Tiszabecs felől érkező forgalom áthalad ezeken a településeken. A főút rendkívül keskeny, erősen nyomvályús, balesetveszélyes, rengeteg halálos baleset is történik egyébként, különösen Győrtelek községben. Nyáron például egy öt ember életét követelő baleset történt ezen a településen. Ráadásul a főút melletti ingatlanok falazata megrepedt, a forgalmi értékük csökkent, a tulajdonosok hiába várnak kártalanításra vagy kártérítésre.

Rengeteg kormányzati ígéret hangzott már el az előző ciklusban is az út megépítésével kapcsolatban. Legalább az Ököritófülpösig történő kivitelezés lenne a minimum, de az lenne az igazi, ha egy lépésben Csengerig vagy Csengersimáig, a határig sikerülne elvinni az utat. 2014-2017 közöttre ígérték az első szakasz megépülését, a legfrissebb hírek azonban arról szólnak, hogy 2020-ban fog csak elkezdődni.

A helyzet tisztázása érdekében kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy mikor kezdődik el a kivitelezés, mikorra fejeződhet be, kívánják-e szakaszolni, és ha igen, akkor pontosan milyen szakaszolással akarják megvalósítani. Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu