TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy hallgatom önt, azt kell megállapítsam, hogy ön már olyan tájékozott ebben az ügyben, hogy akár a nyomozást is le tudná vezetni. (Közbeszólások az MSZP soraiban.) De az is lehet, hogy már az ítéletet is meghozta saját magában. Elnézést kérek a képviselő asszonytól, de ezt a kormány sem és a Nemzetgazdasági Minisztérium sem tudja magára vállalni, ezután sem, és eddig sem tudta.

A KSE Kft. ügyében, információk alapján a nyomozó hatóság folytat vizsgálatot, nyilván a felelős személyek kilétének a megállapítása is a nyomozó hatóság feladata. Tájékoztatom, hogy a KSE Kft.-vel szemben folytatott büntetőeljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó szervétől kapott információk alapján jelenleg is folyamatban van.

A büntetőeljárásról szóló törvény szerint kizárólag annak adható felvilágosítás az eljárásról, aki annak lefolytatásához vagy eredményéhez ‑ de nem politikai ‑ fűződő jogi érdekét az ügyészség, illetve bíróság igazolni tudja. Tehát ha önnek van ilyen, akkor igazolja, és kaphat információt a nyomozó hatóságoktól.

Ezek alapján arról kell önt tájékoztatnom, hogy további felvilágosítást nekem nem áll módomban adni, a nyomozás érdekeire való tekintettel. Kérem, válaszom most is fogadja el. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu