DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szóval, Vas Imre képviselőtársam, az a helyzet, hogy hecckampányt legfeljebb ön folytat. Tudja, ha ön komolyan venné saját magát, akkor már a beszéde közben is ugyanígy mosolygott volna, ahogy most. Tudniillik az a helyzet, hogy ez a vizsgálóbizottsági indítvány egyszer már megjárta az akkori alkotmányügyi bizottságot és a plenáris ülést. És akkor szintén az ön éles elméje nyomán egy olyan okkal akadályozták meg a vizsgálóbizottság létrejövetelét, hogy folyamatban lévő büntetőeljárásra létrejöhet a vizsgálóbizottság, de nem kezdheti meg a munkáját. Emlékszik? Akkor is ön volt ennek a szellemi szülőatyja, az alkotmányügyi bizottságban pattant ki a fejéből. (Dr. Vas Imre: De nem így volt. Sajnos nem így volt.)

Na, most az a helyzet, képviselőtársam, hogy ez a rendelkezés, ami a Számvevőszék hatáskörére vonatkozik, akkor is benne volt a törvényben. Akkor ez önöket nem zavarta.

(17.50)

Most megoldottuk azt a problémát, hogy ne jöhessen azzal, hogy konkrét büntetőeljárásra jön létre a vizsgálóbizottság ‑ erre előhúznak egy másik hülyeséget. Ön sem gondolja komolyan azt, amit itt, illetve a bizottsági ülésen előadott! Világosan elmondtam azt, ami a 2009-es alkotmánybírósági határozat nyomán tilos a vizsgálóbizottság számára: az az a fajta komplex, törvényességi, eredményességi és célszerűségi vizsgálat egyben, ami ebben a formában valóban az Állami Számvevőszék monopóliuma. De nem erről van szó. Arról van szó, hogy azt kéne megnézni, ezek a belső átszervezések, amelyek az önök kormánya alatt, illetve a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok alatt történtek a NAV-nál, mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy a magyar adófizetőket ezermilliárdokkal megfosszák azok a cégek, például cukorkereskedő cégek, amelyek Románia és Magyarország, illetve Szlovákia és Magyarország között fiktív számlákkal fuvarozgatnak.

Önök nem akarják az igazságot. Ön, képviselőtársam, most egy olyan jogértelmezéssel jött elő, amelynek az a végeredménye, hogy Magyarországon a Fidesz szerint a parlament nem vizsgálhatja a közpénzek sorsát. Erről beszélt Vas Imre. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu