DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért is felháborító, hogy a Fidesz-KDNP ennyire nem foglalkozik ezzel a vizsgáló­bizottsági kezdeményezéssel, mert itt vannak azok a pénzek, amelyek eltűnnek és amelyekből béremelést lehetne ebben az országban csinálni. Önök, tisztelt magyar állampolgárok, ezekből az eltűnt pénzekből tudnának béremelést kapni, ezt a pénzt tudnánk az egészségügybe betenni, ezt a pénzt tudnánk az oktatásba betenni, ezt a pénzt tudnánk arra fölhasználni, hogy ez a hely, Magyarország élhető legyen, és végre ne lefele menjünk számos tekintetben, hanem a magyar emberek úgy érezzék, hogy megbecsülik a munkájukat a munkahelyeken, akinek pedig nincsen munkája, az pedig olyan ellátást kapna, hogy a lehető legtöbb esélye legyen arra, hogy újra munkahelyhez jusson.

Nagyon szomorú, hogy önök ehelyett olyan hecckampányt csinálnak ‑ hogy Vas Imre urat idéz­zem ‑, hogy ahányszor benyújtjuk ezt a vizsgáló­bizottsági kezdeményezést, önök annyiszor találnak ki valamit, csak hogy ne kelljen ezt megvalósítani. Világosan látjuk már a kilencvenes évek óta, hogy gyakorlatilag az ellenzék részéről érkező vizsgáló­bizottságok megakadályozása a mindenkori politikai elitnek a kedvenc szórakozása. De itt arról van szó, és most is erről van szó, hogy az önök, tisztelt Fidesz-KDNP, hatalomtechnikázásán megbukik a közjó. A közérdek bukik ezen, a magyar emberek buknak ezen.

Világosan látjuk, és ne merjék eltagadni, hogy önök voltak azok, akik az amúgy is megroggyant szabályozást még tovább butították, azzal is ellehetetlenítették a vizsgálóbizottságok megalapí­tását, hogy az új ciklusban már nem kötelező egyötödös kezdeményezéssel a vizsgálóbizottságot létrehozni, hanem csak lehetőség. Innentől kezdve megnyílt önök számára a terep arra, hogy ahányszor mi benyújtjuk ezt, önök annyiszor leszavazzák, viszont egyvalamire fel szeretném hívni a figyelmü­ket. Az, hogy önök itt számokkal bombáznak minket, amellyel a saját bizonyítványukat igyekeznek jobbá tenni, az nem jelenti azt, hogy önök a magyar embereket át tudják verni.

Minden magyar ember tudja azt, hogy Vida Ildikó önvizsgálata semmit nem ér. És minden magyar ember tudni fogja, hogy a Lehet Más a Poli­tika azért harcol (Az elnök a csengő meg­kocog­tatásával jelzi az idő leteltét.), hogy nekik béreik legyenek, egészségügyi ellátásuk legyen, és oktatásra jusson pénz.

Forrás: parlament.hu