DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Quaestor-botrány kapcsán napvilágot kapott hírek miatt nemcsak a politikusok, hanem képviselők és nemcsak a kisbefektetők, hanem a magyar emberek zöme is csak kapkodja a fejét, és nem hisz a fülének, nem hisz a szemének.
Néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve egyik szervezete… ‑ a Quaestor Bank tartotta, illetve, ahogy ön fogalmazott, parkoltatta a pénzét, több milliárd forintot, és még az összeomlás előtt kivette azt onnan, és állampapír helyett, ahogy itt ma hallottuk már a parlamentben, készpénzt kapott vissza. Kiderült az is, hogy míg a Külügyminisztérium szakértőkre hivatkozott, ön már magára vállalta ezt a döntést, hogy február 25-én egy kormányülésen utasította a minisztériumokat arra, hogy ha brókercégnél van pénzük, akkor azt azonnal vegyék ki. 12 nap telt el az ön utasítása és aközött, hogy a Külügyminisztérium egyik szervezete ezt a közel négymilliárd forintot kivette, nem tudjuk, hogy ebben a 12 napban mi történt.
Konkrét kérdést szeretnék önnek feltenni: volt-e konkrét információja arról, hogy a minisztériumok tartottak közpénzt brókercégeknél, vagy csak a megérzésére hagyatkozott? Mi történt, ahogy említettem, ebben a 12 napban, a Külügyminisztérium miért nem teljesítette azonnal az utasítását? Mely más minisztériumok rendelkeztek olyan betétekkel, amely a Quaestornál parkoltatta a közpénzeket? Ellenőrizte-e, és ha igen, akkor utána milyen lépéseket tett avégett, hogy az utasítását a minisztérium teljesítette-e? Hogyan fordulhatott az elő, hogy offshore hátterű céggel kötöttek minisztériumok szerződést, szerződéseket? Hiszen a vagyontörvény kifejezetten tiltja az ilyen ügyleteket. 2011-ben fogadták el ezt a szabályozást.
És azt is szeretném megkérdezni, hogy van-e tudomása arról, hogy közbeszerzés vagy pályáztatás útján kerültek ezek a közpénzek a Quaestor brókercéghez. Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés