DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Hat konkrét kérdést tettem fel, nem nagyon kaptam rá választ, és szeretném felhívni a figyelmét, hogy az önkormányzatok nem brókercégeknél tartották a pénzüket az én tudomásom szerint, hanem bankban, ahonnan a brókercégek, illetve a Buda-Cash eltüntette ezt a pénzt.
Ön említette, hogy csütörtökre meglesz az a vizsgálat, amely felderíti, hogy a központi kormányzatban hogyan helyeztek és hogyan helyezhettek el közpénzeket ennél a brókercégnél vagy brókercégeknél.
Ezért szeretném megkérdezni, hátha viszonválaszában erre konkrétan válaszol, hogy tervez-e a vizsgálat alapján bármiféle felelősségre vonást, hiszen ahogy említettem, ez a Quaestor ‑ mint kiderült ‑ egy offshore hátterű cég, az önök vagyontörvénye ‑ amit a parlament elfogadott ‑ pedig tiltja az ilyen szerződéskötést. Tehát egyértelműen törvénysértés történt ‑ konkrétan tudjuk ‑ a Külügyminisztériumnál.
Várom válaszát, hogy kivizsgálják-e, és ha igen, akkor lesz-e felelősségre vonás. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés