ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Először is azt a jó hírt szeretném megosztani önökkel, hogy ami a Külügyminisztériumot illeti, ott minden forint hiánytalanul megvan. Majd a rendőrségi meg az ügyészségi vizsgálatok, amikor lezárulnak, akkor kiderül, hogy abból kire mi jut, van-e érintett állami szerv, és ami jár, azt a magyar jog szerint ki is fogják mérni.
Ami a Quaestor-ügy általános adatait illeti, szeretném megismételni, amit már egy másik kérdésre válaszként elmondtam. Most úgy látjuk, hogy 32 ezer károsult van. Úgy látjuk, hogy ha a Fidesz javaslatát, amit a kormány támogat, a BEVA elfogadja, illetve el tudjuk velük fogadtatni, akkor 32 ezer emberből 22 ezer ember, nevezzük őket kisbefektetőknek, hozzá fog jutni a pénzéhez. Marad a mi adataink szerint 9500, nem mondanám őket nagybefektetőknek, mert itt a 6 millió forint fölötti összegről beszélünk, de nagyobbacska befektető, 9500 ember, akinek az elszenvedett kárát próbáljuk meg orvosolni majd a vagyonzár alá vett vagyontárgyakból. Erre van is esély.
Tehát azt szeretném mondani önöknek, hogy több mint 70 százaléka az embereknek az első javaslatunk elfogadásával kártalanításra kerül, és a második javaslatunk elfogadásával esély nyílik a másik 30 százalék számára is.
(17.30)
Miután ön mégiscsak a Szocialista Párt padsoraiban ül, ezért emlékeztetnem kell önt arra, hogy a politikában az összehasonlítás az értékítélet-alkotásnál fontos. Volt egy Hajdú-Bét-ügy. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Senkit nem vittek el, senki egy fillér kártalanítást nem kapott. Ezt az összevetést, legyen kedves, végezze el! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés