ELNÖK: Köszöntöm képviselőtársaimat. A határozathozatalra a holnapi ülésnapon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. Balla György, Mengyi Roland, Németh Szilárd István és Gyopáros Alpár képviselők önálló indítványa T/3782. számon a parlament informatikai hálózatán elérhető. Szeretném tájékoztatni önöket, Vécsey László a közelmúltban bejelentette, hogy a törvényjavaslathoz előterjesztőként csatlakozott. Időközben ez már az Országgyűlés informatikai honlapján is megtalálható.

A Gazdasági bizottság mint kijelölt bizottság részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatát T/3782/4. számon, jelentését pedig T/3782/5. számon megkapták. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata T/3782/7. számon, összegző jelentése pedig T/3782/8. számon a honlapon elérhető.

A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának és a megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére kerül sor. Ezekre összesen 15 perc áll rendelkezésre. Ennek értelmében megadom a szót Vécsey Lászlónak, a bizottság előadójának.

Forrás: parlament.hu