DR. SZŰCS LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Igazából egy tényleg nagyon rövid törvényjavaslatról beszélünk, amelyiknek a módosítási igényét már korábban megfogalmaztuk. Én köszönöm szépen a kormánynak, hogy ennek a javaslatnak a nyomán elkészítette ezt a törvénymódosítást. Pest megye és a bürokráciacsökkentés elkötelezett híveként kívánok szólni az előttünk fekvő T/4026. számon benyújtott, a budapesti agglomeráció területrendezési tervéről szóló 2005. évi LXXIV. törvény módosításával kapcsolatban.

Úgy gondolom, hogy a budapesti agglomeráció további fejlődése érdekében szükséges, hogy a még 2011-es törvény elfogadása előtt elfogadott településrendezési eszközben beépítésre szánt területként meghatározott területek területrendezési hatósági eljárás lefolytatása nélkül is beépítésre szánt területnek legyenek tekinthetőek. Fontosnak tartom ugyanakkor megjegyezni, hogy a területrendezési hatósági eljárás kötelezettségének megszüntetésével az ágazati érdekek nem sérülhetnek, mivel a településrendezési eszközök előkészítési eljárásában az állami szervezetek is részt vesznek és érvényesíthetik akaratukat, sőt vita esetén törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményezhetnek. További garanciális elem a javaslatban, hogy kivételeket is nevesít a jogszabálytervezet, így egyes, az országos szerkezeti tervben megjelölt ingatlanok nem minősülhetnek beépítésre szánt területeknek.

Másrészről szeretném megemlíteni, hogy a kormány kiemelt célkitűzése az államreform­prog­rammal a közigazgatás hatékonyságának növelése az eddigieknél összefogottabban, ellenőrzöttebben és költségtakarékos módon a területi államigazgatás megteremtésre szolgáló gondolatokban. Az államigazgatás átalakításának elsődleges célja a bürokrácia csökkentése, az ügyfélbarát közigazgatás megteremtése, a közérdek érvényesítése. Az előttünk fekvő törvényjavaslat jól illeszkedik ebbe a programba, és a jelenleg hatályos eljárást próbálja megváltoztatni, ugyanis ez megnöveli a településrendezési eszköz módosításának igényét és a ráfordítás költségét. Ráadásul a területrendezési hatósági eljárások lefolytatásával egybekötött településrendezési eszközök módosítása várhatóan nem bonyolítható le a törvényben előírt határidőig. Az összhang igazolását szolgáló településrendezési hatósági eljárás lefolytatásának minimális igénye négy hónap és költségigénye településenként 700 ezer forint plusz áfa. Ennek akar a javaslat eleget tenni, vagyis hogy a felesleges idő- és pénzpazarlást kerüljük el. Éppen ezért kérem önöket, hogy támogassák a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu