DR. BALOG ÁDÁM, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Számos kérdést tett fel kérdése elején. Erre azt tudom mondani, hogy azért nem, mert a Nemzeti Banknak semmi köze nincsen, semmi olyan törvényi előírás vagy egyéb szabályozás nincs, ami alapján nekünk azt kellene vizsgálnunk, hogy ki egy felügyelőbizottsági tag egy ilyen jellegű intézménynél. Nekünk a pénzügyi jellegű intézmények szolgáltatóira van felelősségünk. Aki nem pénzügyi intézmény például, mert ingatlant épít, ahhoz jelen pillanatban a Nemzeti Banknak még semmi köze nincsen.
Ettől függetlenül egyetértek abban önnel, hogy a kisbefektetők érdekeit jobban kell védeni az államnak jegybankostól, államostól. Ezért is javasoljuk a mai napon azt, hogy a BEVA kártalanítási keretét emeljük fel az OBA-szintű 100 ezer euróra, valamint javasoljuk szintén a kormánynak, hogy vizsgálja meg az OBA és a BEVA összevonhatóságát. Úgy látjuk, hogy az OBA egy jól bejáratott, jól működő intézmény, és lehetne hasznosítani a sebességét például a mostani károsultak kárának a megtérítése esetében is.
Ezért az összevonást javasoljuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(14.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés