DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Segítsen nekem, hiszen eddig nem sok konkrétumot tudhattunk meg Lázár János válaszaiból. Én a külügyi tárcához intéztem kérdésemet, nyilvánvalóan a Quaestor-üggyel kapcsolatban, hiszen nem telik el nap, hogy ne kerülne újra ellentmondásba a kormány ebben a konkrét ügyben. Bár önök mindent megtesznek, hogy lassan szinte sose ismert emberként tüntessék fel Tarsoly Csabát, eközben óránként érkeznek a hírek, hogy a Fideszhez ezer és egy szálon kötődik.

De ami Magyarország szempontjából sokkalta fontosabb, az az, hogy önök milyen megfontolások alapján döntenek közpénzek sorsáról. Ezzel kapcsolatban már sokkal több a homályos részlet. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint folyamatosan figyelte a kormányzat a pénzügyi eseményeket, ezért döntött a minisztérium vezetése, hogy kiveszi a közpénzt a Quaestorból. Ezt a verziót már másnap fölülírta maga a miniszterelnök nyilatkozata, miszerint személyesen ő adott erre utasítást egy kormányülésen. Ezt követte Lázár János és Giró-Szász András közös sajtótájékoztatója, amelyen felmerült ezzel kapcsolatban egy kérdés, hogy ez a kormányülés mikor is volt egyáltalán, és erre olyan hihetetlenül konkrétan sikerült válaszolni, mint hogy valamikor március első napjaiban. Pedig a hírek szerint egyetlen kormányülést sem tartottak ebben az időszakban. A történet újabb fordulatot vett, Giró-Szász András szerint nem is a miniszterelnök tapasztalata vagy életösztöne, hanem egy eddig gondosan titkolt, Varga Mihály-féle jelentés alapján hozta meg döntését, mely február 25-én már elkészült.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az, hogy egy olyan történetet próbálnak az emberekkel megértetni, olyan történetet próbálnak nekik eladni, ami napról napra változik, és a kormánytagok egymást javítgatják, ez már önmagában is elgondolkodtató és nagyon szomorú dolog.

De felmerül a kérdés: valóban készült-e ilyen jelentés? Mit tartalmazott, és kik tudtak róla? Illetve az önök minisztériumával kapcsolatban is adódik a kérdés: ez alapján döntöttek-e a közpénz kivételéről a Quaestorból?

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu