Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik nem véletlenül használja a tapolcai időközi választás előtt is a Quaestor-koalíció kifejezést igen gyakran. Nem alap nélküli vagdalkozásról van szó, amikor azt mondjuk, hogy a Quaestor-koalíció tagja az MSZP és a Fidesz is. Nagyon leegyszerűsítve mondhatnánk azt, hogy az MSZP tekintetében egy 17 milliárdos tulajdonképpeni kezességvállalás-szerűség történhetett az értesülések szerint; és nem túlzással mondhatjuk azt is, hogy a Fidesz-KDNP-kormányzat a négy és fél, öt éven keresztül tulajdonképpen rendezetlenül hagyta ezt a területet az ellenőrzés hiányosságainak meghagyásával, asszisztált ahhoz, hogy magyar emberek pénze közvetlenül vagy közvetett módon, de tőzsdére kerüljön, és játszadozzanak vele.

De ne egyszerűsítsük le a kérdést ennyire! Tegyük föl azokat a konkrét kérdéseket, amelyek bizony büntetőjogi felelősség megállapításához is elvezethetnek. Stratégiailag kiemelt gazdálkodó lett az ETO Park Kft., amiből közvetkezően lényegében csak meghívásos alapon értékesítheti azon vagyontárgyait, amelyekről a sajtó berkein belül is hallhattunk.

A 2013-as történet kapcsán fel kell tennünk azokat a konkrét kérdéseket, amelyekből kiderül, hogy miért nem terveztek terven felüli értékcsökkenést könyvvizsgálói szinten e vagyontárgyak tekintetében, és egyáltalán, az MFB tulajdonosaként az állam hogy a fenébe’ nem ellenőrizte ezt az egész rendszert, tehát hogyan fordulhatott elő, hogy az ETO Park könyv szerinti értékénél 21 milliárdról beszélünk, az MFB-hitel 18,7 milliárdjánál csődöt mondott a teljes ellenőrzési rendszer. A könyvvizsgálón túl az állam felelősségét is meg szeretnénk vizsgálni, hiszen az állam volt 2013-ban is az, akinek el kellett volna látni bizonyos ellenőrző, felügyeleti jogköröket. És elmondhatjuk azt, hogy ez a teljes kudarc odavezetett, hogy magyar emberek pénzének százmilliárdjaival játszadoztak itt vagy ott, így vagy úgy.

Nyilvánvaló, hogy ez a két konkrét kérdés konkrét és azonnali válaszért kiált. Ebben számítok érdemi közreműködésére. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu