DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A KDNP által tervezett családi csődvédelem intézményrendszerének és lényegének figyelmen kívül hagyása az ön által elmondott felvetés, ugyanis csak azt helyezte ön középpontba, hogy az állam milyen módon korlátozná a családok pénzköltését a magáncsődeljárás alatt. Ez a megközelítés azonban félrevezető. A tervezett magáncsőd-szabá­lyo­zás lényege, rendeltetése ugyanis a Jobbik-kon­cepciónál jóval szélesebb körű.

A magáncsőd jogintézményének az lehet a célja, hogy az adós és valamennyi hitelezőjének felelős együttműködésével és állami közreműködéssel az adós fizetőképessége helyreálljon, a fizetési nehézségekkel küzdők, valamint a túlzottan eladósodottak számára olyan adósságtörlesztési terv kerüljön összeállításra, amely figyelembe veszi az adós és annak családja létfenntartásának és lakhatásának biztosítását is. De az egyezségben vállalt vagy a könnyített törlesztési feltételeket tartalmazó bírósági határozatban meghatározott adósságtörlesztés fegyelmezett teljesítését várja el az adóstól.

A tervezett szabályozás lényege az, hogy a fizetési kötelezettségeinek eleget tenni nem tudó, eladósodott természetes személyek számára az egyezségkötési lehetőség előtérbe helyezésével és a kiegyensúlyozott adósságrendezési folyamat szabályozási kereteinek megteremtésével kínáljon az állam az érintettek önkéntes kezdeményezésére induló olyan bírósági eljárást, amelynek a végén a becsületes és együttműködő adós, amennyiben az eljárás alatt megszületett egyezség vagy ennek hiányában a bíróság döntése szerinti követelményeket teljesíti, akkor a fennmaradó adósság alól a bíróság mentesítse.

Tehát, még egyszer: a fizetőképesség helyreállítása a célja ennek a családi csődvédelemnek. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu