GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindössze egy gondolatot szeretnék mondani azon túl, amit már képviselőtársam elmondott (Szilágyi György: Úgy lenne gáláns, ha válaszolhatnánk.), ez pedig az, hogy önöknek ‑ idézőjelbe téve ‑ az ősbűnt sem lenne szabad elfelejteni, amikor is a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét kvázi likvidálták, gyakorlatilag azon szakembereket, akik megfelelő álláspontok rögzítését meg tudták volna tenni, megtehették volna, nem tudták megtenni, a mágushoz rendelték Matolcsyhoz, a Magyar Nemzeti Bank keretei közé az ügyek intézését, és látjuk, hogy hova jutott a történet (Szilágyi György: Vejkey úr, úgy lenne a gáláns, ha válaszolhatnánk. ‑ Az elnök csenget.), úgyhogy ilyen értelemben nyugodtan helyt lehet állni.
Hozzáteszem még azt is, hogy ennek a helytállásnak meg nem úgy kellene megtörténnie, hogy közpénzek felhasználásával történne, ugye, mint ahogy szó esett róla, a Magyar Nemzeti Bank keretei között levő források, nem fogom a részleteket kibontani, önök is tudják. (Dr. Répássy Róbert: Miért, az milyen pénz? Nem közpénz?) Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés