SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A kisebbségi véleménnyel nagyjából már elmondtam azt, amit a pártunk álláspontja során is képviselni tudok. Irányait tekintve jó néhány esetben szükségesnek véltük azt, hogy államtitkár úr ilyen sebességgel benyújtsa ezt a parlament elé. Ez főleg a vad által okozott kár miatt fennálló, az elmúlt időszakban létrejött anomáliák miatt volt szükséges. Viszont jó lett volna, ha az olyan jellegű átalakításról, mint amiről a kisebbségi véleményben szó volt, a felsőfokú szakirányú végzettségűek foglalkoztatásáról egy koncepcionális átalakítás során, a többször emlegetett vadászati törvény módosítása során tudunk eszmét cserélni.

Pártunk összességében tudja azt az irányt támogatni, hogy a vadgazdálkodás elválaszthatatlan és szükséges része a fenntartható tájhasználatnak, ezért nélkülözhetetlen az, hogy megfelelő parlamenti keretek között, szakmai bizottságokban párbeszéd folyjon arról, hogy a vadgazdálkodási tevékenységet hogyan alakítjuk ki. Ugyanakkor amellett is elkötelezettek vagyunk, hogy az Országgyűlés mint a törvényalkotás legfőbb szerve elé ne ötletszerűen, egy-egy ad hoc jellegű probléma kapcsán jöjjön be egy-egy jogszabály. Például az, ami ebből olyan, amit ráértünk volna a teljes vadászati törvény átalakításakor tárgyalni, jó lett volna, ha akkor jön be.

Mint mondtam, a módosító indítványokat benyújtottuk, sajnos azok nem nyerték el a beterjesztő tetszését. Ennek ellenére nem vagyunk ellene az irányoknak, kivéve annak, amit a kisebbségi véleményben elmondtam. Frakciónk tartózkodni fog a szavazáskor, és nagy érdeklődéssel várjuk az átfogó szabályozási koncepciót. Reméljük, hogy mielőbb megismerhetjük. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu