Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem azt akarom mondani, hogy kitérő választ adott, de konkrét felvetésekre nem hangzott el érdemi tisztázás azt illetően, hogy a Jobbik ember közeli javaslata tekintetében, miszerint leginkább a hitelező pénzintézettel szemben védenénk meg a családokat, továbbá segítenénk őket, nem fizetőképesség-helyreállításban, az következik valamiből, az következik a munkaerőpiacra való visszatérésnek a lehetőségéből ‑ tehát adódik továbbra is a kérdés, hogy hajlandóak-e a mi ember közeli vonalvezetésünket, álláspontunkat befogadni.

Továbbá kérem, válaszoljon egyértelműen: fognak-e bankszámlamozgásokat figyeltetni magyar családok esetében, továbbá meg akarják-e mondani az önök csődbiztosai magyar családoknak, hogy az idős családtag gyógykezelésére lehet-e költeni vagy sem, vagy pedig a gyermek taníttatására lehet-e költeni vagy sem? Ezek a valódi kérdések, hiszen a nehéz helyzetben lévő embereken a Jobbik mindig is segíteni akart, de nem mindegy, hogy hogyan, nem megerőszakolva a helyzetüket, hanem önkéntes alapon segítve az ő helyzetüket, lehet előrelépni.

Ezekre a konkrét felvetésekre tehát konkrét válaszokat várunk önöktől. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu