DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Muszáj reagálni azokra a téves állításokra, amelyeket Gúr Nándor képviselőtársam mondott, hiszen minden részéről nagyon sok mindent lehetne cáfolni. Hadd kezdjem a legfrissebbel, amit ön mondott azoknak a gyermekeknek a helyzetével kapcsolatban, akiknek a szülei valamilyen oknál fogva nem tudnak megfelelő étkeztetést adni. Ön is talán megismerhette, az elmúlt héten döntött a kormány arról, hogy az eddigi 92 ezer gyermek helyett idén szeptembertől 320 ezer gyerek számára jár a napi többszöri, háromszori ingyenes étkezés (Bangóné Borbély Ildikó: Lázár már negyedszer jelentette be! Öt éve mondjátok!) a köznevelés intézményrendszerében. (Az elnök csenget.)
Ez az a lépés, amit a szocialista kormányok is megtehettek volna, de nem tették meg. Ők is kiterjeszthették volna azokra a gyerekekre az ingyenes közétkeztetés lehetőségét, akik szüleinek és háztartásuknak a jövedelme egy főre vetítve kevesebb, mint a minimálbér 130 százaléka, ráadásul önöknél a minimálbér jóval kisebb is volt (Gúr Nándor: Ezt gondold végig! Gondold végig, amiket mondasz!), hiszen önök a minimálbért harmadakkora sebességgel emelték csak meg, mint a Fidesz-KDNP-kormányzat. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Ne feledjük, hogy a Fidesz-KDNP volt az, aki 17 ezer forintról 50 ezerre emelte az első négyéves ciklusában a minimálbért (Az elnök csenget.), önök nyolc év alatt ezt 50 ezer forintról alig 70 ezer forint fölé emelték (Gúr Nándor: A bruttóját.), mi pedig 70 ezer forint fölöttről most már 100 ezer forint fölé emeltük a minimálbér összegét. Nyilván ehhez képest kell mérni…
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés