SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igyekszem rövid lenni. Először is szeretném megköszönni én is mindenkinek a hozzászólását. Azt gondolom, hogy több olyan kérdést is sikerült a vita, a megbeszélés folyamán tisztáznunk, ami esetleg fölmerült a képviselő urak részéről.

Egy gondolatot a Megyei Jogú Városok Szövetségéről. Mivel én magam is megyei jogú városban alpolgármesterkedtem, tényleg a legnagyobb szervezet, ami a megyei jogú városokat összefogja, és szakmai alapokon működik, az a Megyei Jogú Városok Szövetsége, és valóban egy több hónapos előkészítő munka előzte meg ezen törvénytervezet esetében azt, hogy ide az asztalra kerüljön.

A források is fölmerültek. Alapvetően egyébként több forrást nem igényel, hiszen hogy ha én önkormányzat vagyok pillanatnyilag, és ennek az épületnek az állagmegóvása, a felújítása, a munkabérek kifizetése és minden az én költségem, akkor ilyen értelemben annyi a hátrányom, hogy a tulajdoni bejegyzésben nem az önkormányzat szerepel, hanem ebben az esetben az állam. Viszont ez azért hátrány egy önkormányzat esetében, mert hogyha nekem van, mondjuk, tíz kulturális intézményem a könyvtárhálózatban, és abból öt vagy hat az önkormányzat tulajdona, négy pedig állami tulajdon, akkor ha én önkormányzatként elbírálom azt, hogy melyikre nyújtsak be pályázatot, melyiket fejlesszem, az enyémet, ilyen értelemben a saját tulajdonomban lévőt vagy az államét, akkor az ember azt mondja mindig önkormányzati szereplőként, hogy természetesen sokkal szívesebben beruházok a saját ingatlanomba vagy nyújtok be pályázatot. Ez egy egységes tulajdonrendszert teremt. Ebből a szempontból mindenképpen kiemelkedően fontosnak tartom.

Hiller alelnök úrnak pici önellentmondást éreztem a hozzászólásában, hiszen gyakorlatilag az elején azt vettem észre, hogy támogatja, aztán a végére már, hogy esetleg picit elbizonytalanodott. Én arra szeretném kérni, hogy támogassa. Az ilyen értelemben indifferens, hogy ezt most a tárca nyújtotta be vagy öt kormánypárti képviselő, akik egyébként megyei jogú városokat képviselnek.

(20.00)

Higgye el, hogy a megyei jogú városok ezt várják, hogy végre tudjanak egységes szerkezetben fellépni, és a tulajdonukba kerüljön, ezáltal könnyebbé tesz sok mindent, például a pályázati rendszert is.

Szóval, összefoglalva: köszönöm szépen az észrevételeket, és arra szeretném biztatni a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot, amikor ennek a vitájára sor kerül. Ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy még gyorsabban megvalósuljon az, amit az önkormányzatok szeretnének, és ilyen értelemben, amit célként kitűztünk, amikor beadtuk a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu