TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr, Frakcióvezető Úr! Az évtizedes pénzügyi korrupció felszámolása nagyon komoly feladatokat ró több állami szervezetre, de az Országgyűlésre is.
(9.50)
Komoly munkát végeztek el eddig az igazságszolgáltatás szervei, a rendőrség és az ügyészség, hiszen minden híresztelés ellenére a gyanúsítottak, a valószínűsített elkövetők nem hagyták el az országot, nem tudták eltüntetni a bizonyítékokat, bár a napi híradás az, hogy megpróbálták, mégsem sikerült nekik, és nem tudták a vagyonukat sem offshore-cégekbe menteni és külföldre vinni, hogy a börtönbüntetés letöltése után nagyszerű anyagi körülmények között éljenek. Úgy gondolom, hogy az igazságszolgáltatás lépései gyorsak voltak, és ez az emberek igazságérzetével találkozik.
De elvégezte a munkáját ezen rövid idő alatt a Magyar Nemzeti Bank is, hiszen lényegében a teljes szektort leellenőrizte annak érdekében, hogy derüljön ki most, hogy van-e még más olyan pénzügyi szolgáltató, befektetési szolgáltató, mint a már említett brókercégek.
És végzi a munkáját, úgy gondolom, hogy nagyon felelősen az Országgyűlés kormánypárti frakciója, a Fidesz-KDNP is, hiszen most már a második törvényjavaslatot terjesztette az Országgyűlés elé annak kapcsán, hogy a kártalanítás megtörténjen, mindez igazságosan és gyorsan tudjon megvalósulni.
És végzi a dolgát természetesen a kormány is, hiszen a kormány megtárgyalta a pénzügyi ellenőrzési rendszer megerősítésére, fejlesztésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet rövidesen az Országgyűlés elé fog terjeszteni. És végzi a dolgát a kormány a kártalanítás tekintetében is. Engedjék meg, hogy itt is elmondjam, hogy a múlt szerdai kormánydöntés értelmében a DRB-bankcsoportnál vezetett önkormányzati számlák tekintetében megtörténik a teljes kártalanítás, a kormányhatározat rövidesen megjelenik. 84 önkormányzat részesül 1 milliárd 919 millió 641 ezer forintban. Ez lényegében az az összeg, amely a bank bedőlésekor, csődbemenetelekor abban a pillanatban, azon a napon az önkormányzatnak a banknál a számlán meglévő pénzforrását jelenti.
Tehát igenis, a kormány figyel az önkormányzatokra, hiszen közpénzről van szó, az önkormányzatok közszolgáltatást végeznek. Ők erről nem tehetnek, hogy ez a bankszolgáltatás bűncselekmények sorozata által, egyik napról a másikra megszűnt. Évtizedekig bíztak a bankokban, a pénzügyi szolgáltatókban, a takarékszövetkezetekben, és ezért úgy gondolom, jogos az állam beavatkozása, és ezáltal meg kell hogy történjen a teljes kártalanítás az önkormányzatok tekintetében, ami a banki szolgáltatásokat illeti.
Ugyanez igaz a magánszemélyek vonatkozásában. Az Országos Betétbiztosítási Alap befejezte a kártalanítást, hiszen nekik mindösszesen 20 munkanap van erre, több mint 73 ezer ember kapta meg lényegében a teljes összeget, amelyet a banknál elhelyezett.
És eljutunk ahhoz a törvényjavaslathoz, amelyet Rogán Antal frakcióvezető úr itt ismertetett, amelyet egyébként tegnap az Országgyűlés már megvitatott, és a mai napon szavazunk is róla. Ezzel kapcsolatban egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Semmiféle előnyt nem jelent ez a törvény a Buda-Cashnél vagy a Hungária Zrt.-nél befektetett befektetők, magánszemélyek vonatkozásában. Ez a törvény pontosan azt teremti meg, hogy ugyanolyan jogállása legyen, ugyanolyan feltételekkel kapja meg a kártalanítást, mint a Buda-Cashnél elhelyezett összegek vagy a Hungária Zrt.-nél elhelyezett összegek tekintetében. Tehát nem jelent számukra előnyt.
Úgy gondolom, hogy azok, akik ezt a javaslatot kidolgozták, nagyon felelősen tették, hiszen azt is végiggondolták, hogy lényegében az állam részvétele szükséges a kárrendezéshez, de az állam, az adófizetők pénze semmiképpen nem kell hogy ezt szolgálja, és ez a törvényjavaslat maximálisan megfelel ennek az elvárásnak.
Nagyon bízom benne, hogy a mai nap során az Országgyűlés ezt elfogadja, és elindulhat a 32 ezer ember számára a kártalanítás. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés