DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Alelnök úr, a következőkre nem tudott választ adni. Milyen jogszabály alapján, hol van a pénz, és mikor kapják meg a jogosultak? Ezek helyett azt közölte velünk, hogy nagyon sok jogszabály alapján tűnt el ez a pénz. Nem tudja megmondani, hogy most konkrétan hol van, illetve ha jól értem, ön most itt, a parlament nyilvánossága előtt is azt mondja, hogy a felszámolási eljárásba bevonják ezt az összeget. Tehát annak a 28 ezer embernek, akinek semmilyen köze nem volt ehhez a bankcsődhöz és bankbotrányhoz, ezeknek a pénzéből fogják majd önök másoknak a követeléseit kielégíteni a felszámolási eljárásban, holott még egyszer mondom: ezek egészségpénztári megtakarítások voltak.

Nonszensz a válasza, és természetesen arra is rávilágít, hogy a parlament által elfogadott Quaestor-törvényből önök hogy hagytak ki sok tízezer olyan embert, aki még szintén teljesen ártatlan áldozata ezeknek a botrányoknak, és úgy néz ki, hogy futhatnak a pénzük után. Elfogadhatatlan a válasza. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azt kérném, alelnök úr, arra adjon választ és magyarázatot: hogy jut ez a 28 ezer ember hozzá a pénzéhez? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu