DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Tisztelt Miniszter Úr! Elnök Úr! Minden tiszteletem, de ez egyáltalán nem volt félreérthető, ez kőkemény szexizmus volt Lázár János részéről, amit én a leghatározottabban itt és most minden nőtársam nevében visszautasítok. (Moraj.)
Tisztelt Miniszter Úr! Mit jelent az, hogy minden lehetőséget megkapnak az érintettek? Szeretném, ha ezt tisztázná. A másik pedig az, hogy mire döntést hoznak, addig közpénzek milliárdjait be lehet folyatni ebbe a projektbe, ez viszont semmiképpen nem éri meg, azt gondolom, a közpénzeknek nem egy később meg nem valósuló projektben van a helye. Tehát jó lenne először gondolkodni és utána cselekedni, ezt tanácsolom a magyar kormánynak.
És még egy kérdésem van. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-vel folytatott levelezésünkből kiderül, hogy egy fontos mérföldkőre utalnak, a telephely-kiválasztási folyamatnak egy lépésére, amikor „szükségessé válik az Országgyűlés előzetes elvi hozzájárulása a program folytatásához” ‑ ezt szó szerint idéztem. Valóban döntési helyzetben lesz a magyar parlament a bodai atomhulladék-tárolóval kapcsolatban? Ha pedig igen, akkor mikor? Kérem, mint felelős miniszter, válaszoljon erre a kérdésre.
(14.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés