DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Szerintem azzal mindenki egyetért, tisztelt képviselő úr, hogy az ápolói munka egy emberfeletti munka, sokkal többet kíván meg, mint egyfajta, egy átlagosabb típusú munkavégzés. Itt tényleg mindenkinek a szívét-lelkét is bele kell adni, az államnak pedig az a feladata, hogy ehhez a munkakörülményeket biztosítsa, és minél inkább a fizetésben is megnyilvánuljon ez a fokozott megbecsültség. Ezt mi az elmúlt időszakban 76 milliárd forintnyi pluszbérfedezettel tudtuk megtenni. Ennyi tellett a költségvetésből, de mégis az első időszakában mostani kormányzásunknak igyekeztünk nemcsak a pedagógusoknak, de az egészségügyben dolgozóknak is többletjuttatást adni, mert ugye a pedagógusok esetében ez évi 120 milliárd forintnyi volt, az egészségügyi ágazatban pedig 76 milliárd forintnyi pluszjuttatás. Ezt a továbbiakban is vinni fogjuk, hiszen a gazdaság teljesítménye, ha növekszik, az alapot ad arra, hogy ne hitelből, hanem valós gazdasági teljesítményből tudjuk ezeket a béreket növelni.

És arra a kérdésre, amit képviselő úr mondott, hogy fogy az ápolók száma, és utánpótlásra van szükség, pontosan az az ösztöndíjrendszer biztosított fedezetet, amire mondtam, hogy milliárdos nagyságrendű idei forrásunk van. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu