SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Pótolhatatlan kora középkori szakrális régészeti maradványokat romboltak le a szegedi Dóm tér, illetve a dóm átépítése során. Az építésügyi hatóság műszaki okokra hivatkozva, a régészek javaslatát negligálva adott engedélyt a bontásra. A közel 2,5 milliárdos építési beruházás, amelynek gazdája a Szeged-Csanádi Egyházmegye, épp a város legkorábbi egyházi maradványainak a megsemmisítéséhez járult hozzá.
A hivatalosan megküldött ásatási jelentésből kiderül, olyan maradványok bukkantak elő, amelyek eddig még nem ismertek. Annyi idejük volt a régészeknek, hogy a falmaradványokból mintát vegyenek. Egyébként a maradványok XII. századiak vagy annál korábbiak lehetnek. A Dóm tér Szeged egyik legfrekventáltabb régészeti lelőhelye, és itt, az egykori Templom téren kulminálódik a város múltja, igaz, a föld alatt.
Az első Orbán-kormány megalakulása után röviddel rögtön módosította az örökségvédelmi törvényt. 2010-ben megszüntették az országos ásatások lebonyolítását végző Kulturális és Örökségvédelmi Szolgálatot, a rendszert decentralizálták, a feladatot a megyei múzeumok vették át, a koordinációt pedig a Magyar Nemzeti Múzeum. 2013-ban ismét hozzányúltak az örökségvédelmi törvényhez, mely módosítással teljes mértékben felborították a nemzeti örökség, a nemzeti kulturális örökség védelme, a kulturális érdek és a beruházói érdek közötti egyensúlyt. A régészeti feltárás harminc rövid engedélyezett napja egyszerűen lehetetlenné teszi az alapos munkát. A megyei örökségvédelmi hivatalok a kormányhivatalokba kerültek, így tehát tulajdonképpen ugyanaz a hivatal dönt örökségvédelmi szakhatóságként, amely egyébként építésügyi hatóságként is eljár. Világosan látszik, hogy a Fidesz által felállított rendszer ezer sebből vérzik, és ebből Szegednek már jól láthatóan felbecsülhetetlen kára is keletkezett.
Éppen ezért kérdezem államtitkár urat, bár egyetértve a Dóm téri beruházás fontosságával, miért nem nyilvánította a hatóság a területet legalább időszakosan védetté. Kik nem hozták meg a szükséges döntéseket? Kinek volt útjában a legrégebbi régészeti elem? Mennyi felbecsülhetetlen értéknek kell még elpusztulnia, hogy tegyenek valamilyen hatékony lépést? Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés