V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy a Sallai képviselő úrnak adott válaszomból is kiderül, nem ismeretlen előttem a Budapesti Vegyiművek 130 éves tevékenységéből származó környezetkárosodás ügye, de szerintem önnek sem. A kialakult helyzetről a képviselő úr 2010 előtt is tájékozódhatott volna, nem csak 2015. április 15-én, így már korábban is lehetett volna lépéseket tenni.

Nem akarom magamat ismételni, de fontosnak tartom újra elmondani, hogy „a szennyező fizet” elve alapján a Budapesti Vegyiművek Zrt. tartozik felelősséggel a kialakult környezeti veszélyhelyzetért. Az illetékes hatóság minden jogi eszközt igénybe vett az ügy rendezése érdekében. Kiadta a veszélyes hulladékok elszállítására és a környezeti károk felszámolására irányuló kötelező határozatát, a nem teljesítés miatt bírságot szabott ki, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett.

A képviselő úr által említett, uniós támogatással indított talajvíztisztítással kapcsolatban tájékoztatom, hogy 2009-ben derült ki, hogy a vállalkozó nem fizette ki az alvállalkozóit, így az uniós pénzek felhasználásáért akkor felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Pénzügyminisztérium javaslatára a projekt kikerült az uniós támogatásból. Újra azt tudom mondani, hogy a kormány megvizsgálja, hogy milyen lehetőségek vannak az elhúzódó felszámolási eljárás mielőbbi lezárására.

(12.40)

Gondolok itt akár a cég stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodószervezetté való minősítésére. Azt is megvizsgáljuk, hogy ‑ akár uniós forrásokat is bevonva ‑ milyen módon tudjuk elérni a környezeti károk mielőbbi felszámolását. Folyamatban van a 2016. évi költségvetés tervezése, ami (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) tartalmazni fogja a javaslatunkat az országos környezeti kármentesítési program keretének újbóli feltöltésére. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu