DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A jogszabályok pontos ismertetését nem vonom kétségbe, hogy megtette, csak ezekről a talajvíz nem tud, így aztán a talajba került szennyezést a talajvíz nagyobb területre mossa át. Katasztrófa közeli helyzet van.
Arra kérem önt, a tisztelt minisztériumot és a kormányt, az államtitkárától azt hallottam több alkalommal, hogy több fázisban oldható meg ez a kérdés. Én hiszek neki. Azt mondta, 1,1 milliárd forint az a költség, amelyből elszállíthatják ezeket a hordókat, amelyekből a talajba megy át a szennyezés. Felelős kormánytagként, mint aki egy nagy minisztérium jelentős büdzséjéért felel, azt akarom kérdezni a miniszter úrtól ‑ és nagyon kérem, hogy konkrét választ adjon ‑, hogy rendelkezésre áll-e ez az 1,1 milliárd forint. Az és nem más tudja megnyugtatni a ferencvárosi, a pesterzsébeti meg a kispesti polgárokat.
Kérem szépen, hogy erre konkrétan válaszoljon. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés