HERINGES ANITA, a Fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Ami miatt mindenképpen kisebbségi véleményt kívántunk megfogalmazni, az a kritika a Fidesz éghajlatvédelmi politikájával kapcsolatban. Mint ahogy a bizottsági ülésen is és itt is már többször elmondtuk, 2010 óta, miközben a teljes hazai kvótavagyonunkkal való gazdálkodást átláthatatlanul és minimális hatékonysággal bonyolítja a Fidesz-KDNP-kormány, összesen alig egynegyed stadionnyi pénzt áldozott az állam a családi otthonok energiahatékonysági korszerűsítésére. Lett volna rá lehetőségük, a program adott volt, önök ezt mégis leállították, majd amikor újraindították, akkor rájöttek, hogy az MSZP által létrehozott pályáztatási rendszer az, ami megállta a helyét és folytatni kellett volna. Talán nem kellett volna leállítani sem.

Az EU éghajlat-politikáját a nyílt színen általában nem kifogásolja a kormány, de a tényleges visszafogás érdekében nem sokat tesz. Ráadásul azt hallani, hogy a háttérben a magyar kormány mindent megtesz az uniós kötelezettségek fellazításáért is.

Azt gondoljuk, hogy a Fidesz-KDNP-kormány klímapolitikája nem elfogadható. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu