MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, ha már arról a megbeszélésről szót ejtett (Az elnök csenget.), az a módosító indítvány, amit letettünk az asztalra, nem tetszett önöknek, mert amiről beszélt most mint probléma, az nem a lényeget érintette. Tehát a nemzeti parkok földjeinek az NFA-hoz való kerülésében, szóban én is úgy értettem, legalábbis akkor a beszélgetésünkből, hogy egyetértene, és talán visszakozni hajlandó a kormány e tekintetben. Tehát ha a részletekben nem értett egyet, akkor még mindig bőven lett volna lehetőségük módosítani. Egyébként a módosító indítványunk arról szólt, amiben megállapodtunk, ilyen formában természetesen sajnálom, hogy végül nem tartották be.
A kétharmados részekről most nem beszéltem. Azokat, amelyeket kiemelt, természetesen a Jobbik is tudja támogatni, ezekkel semmi problémánk nem volt, nem szólaltam fel ezek ellen semmilyen fórumon. A problémánk továbbra is azzal van, hogy a nemzeti parkok földterületeit az NFA-hoz akarják juttatni, mégpedig olyan szándékkal, hogy aztán ezt is a haverjaiknak adják, ahogy eddig történt a többi állami föld tekintetében is. A válaszát természetesen nem tudom elfogadni. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés