Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben az időszakban érkeznek majd meg azok az utolsó elszámoló levelek, amelyeket múlt héten kellett postára adniuk a hitelező pénzintézeteknek. Látható az, amire már több alkalommal figyelmeztettünk, hogy a kormányzat a hitelkárosultak számára 10-20 százalékos tehercsökkenést ígér, ezzel párhuzamosan, ezzel szemben azonban engedte a 2010 óta is tapasztalható mintegy 70 százaléknyi árfolyam-különbözetet a károsultak nyakába szakadni. Látható, hogy a lakáshitelesek jártak a legrosszabbul a számok szerint, de nagyon sok esetben, tömegesen fordult elő az, hogy a tartozás alaptőkéje bizony most, az úgynevezett elszámolás után több, mint amennyit annó felvettek, pedig több éve becsülettel törlesztenek az érintettek, akár milliókkal is magasabb ez az összeg.

Az egyik, 7-ére tüntetést szervező csoport vezetője tisztelt meg bennünket levelével, ahol a konkrét esetét is megosztja a szélesebb közvéleménnyel. Ennek értelmében a 13 millió 800 ezer forintos hitelösszeg felvétele után, kiszámolta, ha végig fizetné azt, amit a fideszes elszámolás után követel tőle a bankja, összesen 48 millió forintot törlesztene a futamidő végéig. A 13,8-ra, még egyszer mondom.

Konkrét tehát a kérdésem és egyértelmű. Ezen elszámolásnak, elszámoltatásnak nem nevezhető folyamatsor után a kormányzat mit kíván tenni, hogyan kívánja ezt a tarthatatlan helyzetet rendezni? Még konkrétabban: mi lesz az indokolatlanul lenyúlt milliók sorsa, mi lesz annak a pénznek a sorsa, ami ott maradt a bankok számláján jóváírva, de a valóságban nem az övék, hiszen az a károsultak pénze?

A kérdésem tehát konkrét, erre várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu