DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Pontosan azért, hogy ezeknek az embereknek a helyzetén is tudjunk javítani, bevezettük az ágazati bérpótlékot 2014-ben. (Korózs Lajos: Az nem béremelés!) 2015-ben ezért kapták meg a pluszjuttatást. Nagyon kis mértékben, de nyilván a személyi jövedelemadó csökkentése is valamelyest növeli, kismértékben, de növeli ezeknek az embereknek a juttatásait. Arra fogunk törekedni, hogy a későbbiekben minél hamarabb nekik is olyan vagy ahhoz hasonló életpályát tudjunk kínálni, mint amit a pedagógusok számára kínáltunk, vagy az egészségügyben dolgozók számára sikerült bérfejlesztésként véghezvinnünk.

Nyilvánvalóan fokozatosan lehet ezeket a lépéseket megtennünk, ahogy mondtam önnek is, valós gazdasági teljesítmény alapján, de ezeknek az embereknek mi teljes mértékben elismerjük a teljesítményét. Többször járnak a minisztériumunkban, többszörös egyeztető tárgyalások folynak a szociális államtitkárságon, több körben is, kétfajta irányban is folynak ezek a tárgyalások az ágazatok képviselőivel és az egyes diplomás dolgozók esetében, akár a pedagógus-életpálya kiterjesztésével az ebben a szférában dolgozó emberek egy kis részének tudtunk már most, az idei évtől is magasabb bért kínálni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu