Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy az imént államtitkár úr személyében a bankok magyar hangját hallhattuk (Derültség a Jobbik soraiban.), hiszen a papírra vetett anyagon igenis szerepelnek azok a fajsúlyos kérdések, amelyeket most is felvetettünk, amelyeket szóbeli kiegészítéssel láttam el.

Elmondható, hogy amikor államtitkár úr cáfolni próbálja a kormányzat bankokkal történő paktumát, elfelejti, hogy év elején pont ők maguk tartottak sajtótájékoztatót, a kormány képviselője tartott arról sajtótájékoztatót, hogy a 2016-tól felpörgetendő hitelezés érdekében megállapodtak a Bankszövetséggel (Derültség a Jobbik soraiban.), azzal a Bankszövetséggel, amelyik 2006-ban bejelentette, hogy a lakosságra semmiféle veszélyt nem jelentenek a devizahitelek, hiszen nem szállhatnak el az árfolyamok. Ennyire profi módon dolgoznak önök közösen!

Éppen ezért adódik az igény, hogy találkozzanak végre azokkal a hitelkárosultakkal, akik talán jobban értenek ehhez a kérdéshez ‑ 7-én nem vették át ígéretük ellenére a petíciójukat ‑, azt követően pedig ne tűrjék el, hogy a tisztességtelenül felszámított összeg kategóriája mellett az érintett bankok megengedjék maguknak, hogy nulla forintot tüntessenek fel. Végül pedig: rúgják fel a paktumot a Bankszövetséggel, és álljanak végre a magyar emberek oldalára! (Taps a Jobbik soraiban.)

(14.50)

Forrás: parlament.hu