LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Ha megengedik, azzal kezdeném, hogy 41 lakossági fórumot folytattunk le államtitkár-kollégáim segítségével, Aszódi Attila kormánybiztos úr vezetésével, és 3 ezer választópolgárral találkoztunk az érintett megyékben; ez jelenti Tolna megyét, illetve jelenti Bács megyét.
Szeretném elmondani azt is, hogy a választópolgárok elsöprő többsége támogatta a beruházás megvalósítását, ami a Paksi Atomerőmű kapacitásfenntartását illeti; természetesen vannak elképzeléseink. A vita nem arról folyt, hogy legyen vagy ne legyen beruházás, hanem a vita arról folyt, hogy hogyan valósuljon meg ez a beruházás. Sajnálom, hogy azok a képviselőtársaink, akik egyébként a parlamentben rendszeresen és hangosan ellenzik az atomerőmű életben maradását és az atomerőmű bezárásáért kampányolnak tulajdonképpen, nem voltak ott ezeken a lakossági fórumokon, és nem tapasztalhatták meg a lakosság véleményét, bár a lakosságra és a népre szívesen hivatkoznak. Tehát azt biztosan állíthatom, hogy az atomerőmű közvetlen közelében ‑ a hatósági eljárásban érintett 41 település tekintetében egész biztos ‑ ez a 41 település támogatja ezt a beruházást.
Létre fogunk hozni egy társadalmi tanácsot, egy egyeztető fórumot a 41 polgármester és a térség országgyűlési képviselőinek részvételével, és meg fogjuk teremteni a Paks II.-beruházás jegyében a korábbi együttműködés formáinak a továbbvitelét, szeretnénk a települések fejlődéséhez hozzájárulni.
A kormány döntött arról is, hogy a legfontosabb, Bács megyeieket érintő ügyet napirendre tűzi: ez a Kalocsa-Foktő-Dunaszentgyörgy között megvalósuló híd megépítése, amely egy kétfunkciós híd lehetne, tehát lehetne vasúti és közúti híd egyszerre, mintegy 40 milliárd forintba kerülne a beruházás megvalósítása, három és fél évet venne igénybe.
A miniszterelnök és a kormány egyértelműen támogatja ennek a beruházásnak a megvalósítását, mert úgy gondoljuk, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitásfenntartása óriási gazdasági lehetőség mind a két megye szempontjából, már önmagában az építés is. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés