SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Kicsivel kevesebb mint egy évvel ezelőtt, amikor a kormányzat bejelentette, hogy elvonja az 1200 hektárt meghaladó, egységes kérelemmel benyújtható területalapú támogatás mértékét, akkor látható volt, hogy a legnagyobb vesztesek között vannak hazánk nemzetipark-igazgatóságai, amelyek a kezelt földterületeik bevételével biztosították ott nemcsak a vidéki megélhetést sokak számára, hanem a fenntartható tájhasználatot is, amire ökoturizmus épült, számos környezet- és természetvédelmi feladat, program.

Akkoriban több esetben kérdeztük konkrétan miniszter urat, államtitkár urat, hogy vajon mi lesz a megoldás, hogyan fogják nélkülözni ezt a forrást a nemzeti parkok, és milyen hatással lesz ez a működésükre. Ugye, a 2014-es éves támogatási összegek tavaly, illetve ez év elején érkeztek meg, viszont az idei évben e hét pénteken van az egységes kérelem beadási határideje, és ez már jelentősen érinti a nemzeti parkokat. Ellenben most már előre látható az, hogy a költségvetésben sincs az a hiányzó összeg, amivel a természetvédelmi feladatok ellátásához, a biztonságos működéshez, a környezet- és természetvédelmi ismeretterjesztéshez, szemléletformáláshoz szükséges források rendelkezésre állnának.

Jelen pillanatban is már egyre több nemzeti­park-igazgatóság működik úgy, hogy az elérhető szolgáltatásaik sajnos a magyar társadalom jelentős része számára alig-alig elérhetők, a belépődíjak és jegyek alig-alig megfizethetőek, és így nyilvánvalóan egyre inkább rá lennének szorulva a nemzeti parkok arra, hogy bevételorientáltan működjenek a környezet- és természetvédelmi szemlélet helyett. Az a tiszteletteljes kérdésem államtitkár úrhoz, hogy amennyiben most nem látható a költségvetésben az, hogy ezt a kieső hiányt, amit a területalapú támogatásból elveszítettek a nemzeti parkok… ‑ hogyan fogják megkapni a működésükhöz.

Várható létszámleépítés? Várható az, hogy kiegészítő források jönnek? Várható az, hogy más forrásokból szereznek bevételt? Miként fogják finanszírozni környezet- és természetvédelmi feladataikat a jövőben hazánk nemzetipark-igazgatóságai? Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu