SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Miniszter úr, az, hogy az uniós pénzek elosztásával baj van, az már többször bebizonyosodott. 2011-től tavaly novemberig az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF 34 korrupciógyanús ügy bizonyítékait adta át az ügyészségnek. Sajnos kijelenthetjük a hétköznapi gyakorlat ismeretében, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. És nemcsak az autópályákra, infrastruktúrára, betonra és acélra kell itt gondolni; a humán felzárkóztatásra: a társadalmi igazságtalanságot csökkenteni hivatott humán programok ugyanúgy a mutyi mocsarában vergődnek.

Nem most derült ki, hogy a fejlesztési forrásokat önök igen sajátos szempontrendszer szerint használják fel. Az LMP számtalan alkalommal felhívta a figyelmet az Öveges-programmal kapcsolatos visszaélésekre vagy a „Híd a munka világába” program pénzlenyúlásaira. Ezek mind egymilliárd forint feletti keretösszeggel rendelkező pályázatok, így feltételezhető a miniszterelnök úr nyilatkozata alapján, hogy ezekről a pályázatokról is négyszemközt döntöttek. (Taps az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu