DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem tudom, mire alapozza a képviselő úr ezeket az állításait. Itt felsorolt különböző tényeket. Ahogy már ma is elhangzott és máskor is elhangzott, a „Fokozatváltás a felsőoktatásban” stratégiánk teljes mértékben a nyilvánosság mellett jött létre, a Rektori Konferenciával, a HÖOK-kal, a felsőoktatási kerekasztalban minden érintett szereplővel közösen fogadta el a kormányzat, és mindenki hozzászólhatott, ön is hozzászólhatott, megismerhette, ön is talán inkább elfogadó volt, sőt, szinte azt mondom, hogy halványan támogatta is az ellenzéki padsorokban ezt a stratégiát.

Mi azt meg fogjuk tenni, ami abban szerepel, és nem fogunk semmi olyat megtenni, ami abban nem szerepel.

Kérem a képviselő urat, hogy ne üljön föl az olyan hamis leveleknek, mint ebben az ügyben is a Független Diákparlamentnek írt levélnek a meghamisítása, ami az interneten számtalan helyen körbe-körbe forgott. Ne ezekből induljanak ki akkor, amikor a kormányzati kritikájukat megfogalmazzák. Ön is nagyon jól tudja, hogy ebben az ügyben most már a rendőrségnek kell nyomoznia, és nem kormánypárti politikusoknak magyarázkodni, hiszen kiderült, hogy ez a levél teljes mértékben hamisítvány.

Ami a stratégiában le van írva, azt mi végre fogjuk hajtani, de semmi mást nem, tehát ilyesfajta vádakat sem itt a parlamentben, sem máshol nem érdemes megfogalmazni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu