SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm, miniszter úr. Ugyan mire számíthatunk? Amilyen a kutya, olyan a gazdája. Bitay Márton Örsről elmondták, hogy hazudott, nagyjából ön is ezt csinálta. (Felzúdulás a kormánypárti padsorokból. - Közbekiáltások: Jaj, jaj!)
Itt van előttem a területalapú támogatásom. Egyetlen négyzetmétert, egyetlen négyzetmétert nem nyertem el. Meg tudom mutatni az összes pályázatot. (Dr. Szél Bernadett: A feljelentés megy!) És ebből adódóan nyilvánvalóan ez félrevezetés. (Dr. Répássy Róbert: Milyen feljelentés?) Mondja ön, de nem csodálkozom, hogy ezeket az adatokat rosszul tudja, hiszen ön volt az, aki nem tudta megszámolni két megyében, köztük a saját megyéjében a birkákat sem, és összevissza beszélt a közvélemény előtt. Majd ha azt megtanulja, illetve megszámolja, hogy Pentezugban hány vadló van, és azokat meg tudja számolni, akkor elhiszek bármilyen számadatot. (Dr. Répássy Róbert: Aki kiabál, annak a háza ég!) Addig pedig az lenne a jó, ha sokkal inkább arról beszélne, hogy miként lehetséges az, hogy az eltőzsdézett pénz elveszett, és azt sem tudja megszámolni, hogy az hova lett. Tehát ezekre a számokra fordítson figyelmet!
Addig pedig szívesen állok rendelkezésére a területalapú támogatásommal, amit beadtam, meg lehet ezt nézni. Köszönöm szépen, nem fogadtam el a választ. (Taps az LMP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés