LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársam! Mindazt megerősítve, amit eddig mondtam, csak aláhúzni tudom, ha Farkas Flórián képviselőtársunk nem tudja a szerepét az ügyekben tisztázni, amely ügyekről egyébként kétséget kizáró módon kiderült, hogy törvénytelenek, akkor a miniszterelnök úr természetesen meg fogja tőle vonni a bizalmát, ez nem is lehet kérdés. Ezért mondtam a legelején, ebben a kormányban nagyon fontos, hogy akire feladat bízatik, az magára és az általa képviselt ügyre a törvényességet elsődleges vonalmércének tekintse. Ez vonatkozik Farkas Flórián képviselőtársamra is.

Azt a lehetőséget azonban biztosítani kell, főleg a mai közéleti viszonyok közepette, hogy Farkas Flórián képes legyen bebizonyítani, hogy helyesen járt el, illetve sokkal fontosabb a magyarországi cigányság ügye annál, mint hogy pártpolitikai csatává süllyesszük ennek a fontos kérdésnek az ügyét. Ezért azt kérem öntől és a pártjától, adják meg a lehetőségét annak, hogy az ORÖ, illetve ez a szervezet tudja tisztázni az egymás közötti viszonyokat, és az igazságszolgáltatás ebben a kérdésben el tudjon járni, hogy kellőképpen tisztán lássunk.

Én körültekintést és méltányosságot is kérek öntől. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu