DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valószínűleg csak nyelvbotlásból mondott rezisztenseket a rezidensek helyett. (Vágó Sebestyén: Rezidenst akartam.) Mind a kettő az egészségügyben értelmezhető fogalom, de nem mindegy, hogy melyikkel foglalkozunk. Amit ön mondott, 30 milliárd forint. Azért adja össze, képviselő úr, hogy a minimálbér emeléséből, az ágazati bérpótlék 12 milliárdjából, a jövő évi kétszer 7,6 milliárd forint több mint 15 milliárdjából majdnem ott vagyunk, sőt, ha a minimálbér-emelést hozzátesszük, akkor előrébb vagyunk, mint az önök által javasolt 30 milliárd forint. És nyilván a személyi jövedelemadó-csökkenésből is az a jövedelem ott marad a családoknál.

Ez még messze nem az, amit nyilvánvalóan mi is szeretnénk adni, csak nekünk az a hozzáállásbeli különbségünk a szocialistákhoz képest, hogy nem hitelekből, hanem a gazdaság teljesítményéből kívánunk ezeknek az embereknek bérpótlékot adni, mert az fenntartható, illetőleg nem kívánjuk elvenni tőlük az egyhavi bért, mint azt az előző időszakban megtették az MSZP-SZDSZ-kormány idején.

Tehát ön is láthatja, itt rendszeresen és folyamatosan igyekszünk ezeknek az embereknek a helyzetén is javítani, és számíthatnak a következő években is a kormányzat támogatására. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu