DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Csodafegyvere ugyan a szegénység ellen a kormánynak nincs, de egy nagyon fontos eszköze van, ez pedig a munka, a munkahelyteremtés. Mindenki tudja, mindenki ismeri, hogy a legnagyobb veszélyben azok az emberek vannak szegénység tekintetében, akiknek nincsen munkája. Éppen ezért az a 400 ezer új munkahely, amit a Fidesz-KDNP-kormány az elmúlt öt évben létre tudott hozni, az talán 400 ezer családnak is a biztonságot jelentette, azt a biztonságot, hogy a szegénységtől megmeneküljön vagy minél távolabbra kerüljön.

Ezt a politikát szeretnénk folytatni elsősorban munkahely-teremtéssel, hiszen ha a szülőknek van munkája, akkor nyilvánvalóan a gyermekek étkeztetése sem jelent akkora problémát. És nyilvánvalóan a családi típusú adózással, a családok támogatásával pedig kifejezetten a gyermeknevelést támogatjuk. Ön is tudja, a családi típusú adózás rendszerében körülbelül 20 ezer forinttal több marad ma a családoknál, mint öt évvel ezelőtt, és ezt családonként nyilván a gyermek étkeztetésére is tudják fordítani a családtagok. De a rezsicsökkentéssel vagy a devizahitelek kivezetésével mind-mind sikerült a családok terhein ‑ egyikkel kisebb, másikkal nagyobb mértékben ‑ enyhíteni.

A gyermekétkeztetésre fordított források, ön is nagyon jól tudja, képviselő úr, ahogy utalt is rá, megduplázódtak az elmúlt öt évben, idén szeptember 1-jétől pedig kiterjesztjük a legkisebb gyermekeknél az ingyenes étkeztetés lehetőségét mindazokra, ahol a család nettó jövedelme nem éri el a minimálbér 130 százalékát egy főre vetítve.

Ezen túlmenően rekordösszeget fordít a költségvetés idén a nyári szociális étkeztetésre, ön is tudja. Ez 2,6 milliárd forintról 3 milliárd forintos magasságba emelkedett. Illetőleg a rászoruló személyeket támogató operatív program, amit mi csak étel­csomagprogramnak hívunk, szintén uniós forrásból 29-30 milliárd forintot és még hozzá nemzeti forrásból további 4 milliárd forintot tartalmaz, pontosan a 0-3 éves korú gyermekek étkeztetési támogatására. Hároméves kortól pedig a kötelező óvodáztatással a köznevelés intézményrendszerén belül megoldott a gyermekek többszöri étkezése. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu