DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Furcsa, hogy a Fidesznek érintetlen a vitaideje. Úgy látszik, hogy nem hat rájuk ez a néhány érv, pedig hát törvényt sértettek, amikor úgy nyújtották be a költségvetést, hogy előtte az adósságképlet még érvényben volt. Önök hozták az adósságképletet, hogy a piacokat megnyugtassák, és most, amikor híre ment, hogy ezt változtatják, rögtön meg is lett a bizalomvesztés. Nézzék meg a forint árfolyamát! Tehát törvénysértő módon véleményünk szerint nem szabad költségvetést benyújtani.
A másik, amit be akarnak vezetni, a titkosítás. Azért térjenek már észhez! A költségvetés a legkoncentráltabb kormánypolitika. Ebben fejeződik ki az önök szándéka, akár egyenes a szándék, akár hátsó szándék vezeti önöket. Ha önök titkosítanak, akkor mindenkiben az az érzés erősödik, hogy hátsó szándék vezeti önöket, és ez bizalomvesztést hoz. Ez a bizalomvesztés pedig a piacokon nagyon súlyos pénzbe kerül, nagyon nagy ára van. Tehát én kikérem valamennyi felelős magyar állampolgár nevében itt, a magyar parlamentben, hogy önök ezt tegyék, hogy csaljanak, hogy el akarják dugni azokat az adatokat, amelyek alapján felelős költségvetést lehet hozni. Tudják, 1848-ban a 12 pontban a „felelős magyar kormányt Pesten” azt jelentette, hogy a magyar Országgyűlésnek legyen felelős. Ma hogyan akarnak önök felelősek lenni a magyar Országgyűlésnek, ha azokat az összefüggéseket, azokat a megalapozó adatokat, amelyek alapján el lehetne dönteni az országgyűlési képviselőknek is, hogy mennyire megalapozott egy-egy költségvetés, azt önök el akarják dugni? Tehát én nagyon óvnám önöket ettől, ez egy rendkívül felelőtlen magatartás.
Ugyanakkor szintén felelőtlen és piactorzító hatás, amit a könyvvizsgálókkal csinálnak; ezzel a kicsiket teljesen kizárják a piacról. Szavakban önök multiellenesek, ugyanakkor a könyvvizsgálói piacon olyan hatalmas biztosítási díjakat követelnek, hogy ezzel csak a nagyok tudnak a piacon maradni, bizonyos nagyságrend fölött. Tehát kérem, hogy legyenek hűek legalább a saját szólamaikhoz, és ne toljanak kia kicsi magyar, de szakmailag értékes könyvvizsgálókkal.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés