GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szilágyi képviselőtársamnak csak annyit szeretnék mondani, hogy nekem aztán tök mindegy, hogy a jobbikos, az MSZP-s vagy a fideszes követ el aljasságot. Ha aljasságot követ el, azzal szemben el kell járni. Nagyon egyszerű a dolog. Bárki ‑ bárki! ‑ bármilyen politikai színezet keretei között teszi azt, azzal szemben el kell járni. De hát most itt a közbeszerzés dolgairól beszélve az elmúlt öt, közel hat év történése kapcsán, azt gondolom, hogy legkiváltképp a regnáló kormányzathoz kapcsolódó dolgokról érdemes beszélni, mindattól függetlenül, hogy biztosan az elmúlt 20 évnek is vannak hibái.

De én nem tételesen ezt akarom, hanem csak azt, hogy ez a törvénytervezet, amikor vitára bocsátásra került, akkor egy másik törvénytervezettel együttes megtárgyalásra került. Ez pedig nem más, mint a 2015. évi központi költségvetés megtárgyalása. És tudják, hogy a hatályos költségvetésbe emelik át a közbeszerzési törvény normaszövegét. Erről szól a történet. Ez jogalkotási szempontból is értelmezhetetlen vagy érthetetlen, mert a közbeszerzési törvényt most tárgyaljuk itt, a Parlament falai között, most. Most tárgyaljuk, nincs elfogadva. Nincs elfogadva, de mindezek mellett, hogy a közbeszerzési törvény nincs elfogadva, talán a bizottsági vitája sem igazából zárt, és hát úgy tekintünk rá, mintha tény lenne mindaz, amit előterjesztésként a kormány benyújtott.

Hogy lesznek módosítások, vagy nem lesznek, indifferensnek tekintjük, úgy en bloc betesszük majd a költségvetési törvénybe ‑ azt gondolom, ez így abszolút módon nincs rendjén. Ez ugyanolyan, mint ahogy a 2016-os költségvetés elfogadása úgy történik meg, hogy közben a 2015-ös költségvetést egy hónapon belül kétszer módosítjuk. Egy szó mint száz, átláthatatlanság van, ábránd mindaz, amiről Schiffer képviselőtársam beszélt. Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu