DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó- és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezésének előzményeit, eddigi történetét, az ezzel kapcsolatban eddig történteket és azt a mind a parlament falai között, mind az eddigi megvalósítás során megnyilvánuló nemzeti egységet az előterjesztő képviseletében szóló képviselő úr részletesen ismertette és előadta, úgyhogy engedelmükkel ennek megismétlésétől eltekintenék.

Ami a két képviselőtársunk indítványát illeti, ez gyakorlatilag négy kérdésre vonatkozik. Az egyik, hogy a preambulumot javasolják kiegészíteni a Nemzetközi Úszószövetséggel kötött megállapodással, beemelnék a korábban nagy többséggel elfogadott törvénybe az eseményt irányító és lebonyolító szervezet megjelölését, valamint ennek a szervezetnek a jogait és a kötelezettségeit. Az esemény megfelelő színvonalú megrendezése érdekében a helyszíneket ‑ mint ahogy képviselő úr említette ‑ kibővítjük, az indítványtevők a megállapodásnak megfelelően kibővítik Balatonfüreddel, ahol a nyíltvízi bajnokság kerül lebonyolításra, valamint éppen emiatt szükségessé válik a törvény hatálya alá tartozó beruházási ingatlanok körének pontosítása Balatonfüreddel és a Margitszigettel. Itt a törvény 1. számú mellékletének módosítására tesz indítványt a javaslat.

A világbajnokság sikeres megvalósítása szempontjából mind a négy indítvány átvezetése fontos. Ezért ezeket az indítványokat a kormány egyértelműen támogatja. Lényegesnek tartjuk azt is, hogy a társaság a rendezés lebonyolítása és irányítása keretében, különös figyelemmel a sürgősségre és a szoros határidők betartására, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások keretében szerezhesse be a szükséges árukat és szolgáltatásokat. Nélkülözhetetlen az ingatlanok és helyszínek körének egyértelmű pontosítása éppen az előbbiek miatt és a beruházási folyamatok határidőre történő végrehajtása.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek alapján a törvényjavaslat Magyarország kiemelt nemzetközi sportdiplomáciai, turisztikai és gazdasági érdekeit figyelembe veszi, ezért ‑ mint említettem ‑ azt a kormány támogatja, és erre kérem képviselőtársaimat is. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu