DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kerecsensólyom nemzeti jelképünknek tekinthető, a magyar solymászat pedig egy több évezredes kultúra, amely túlmutat a vadászati tevékenységen. A természetvédelmi törvény megfogalmazása szerint a solymászat hagyományos vadászati mód és kulturális hagyományápolás, pedig a kerecsensólyommal tilos vadászni vagy azt tenyészteni, de bármilyen célú tartása is jogszabályba ütközik. Ennek indoka, hogy a kerecsensólyom természetes állományának nyugati határa a Kárpát-medence, és ezért is fokozott védelemben részesül. A solymászatra való engedélyeztetés a hatósági vélemény szerint veszélyeztetné a természetes populációt. Ennek ellentmond, hogy a magyar solymászok kizárólag külföldi magántenyésztők által, zárt térben tenyésztett madarakkal alapoznák meg a saját állományt, a természetből való beszerzés tehát kizárt.
A tiltás ismételten hivatkozik fél évszázaddal ezelőtti eseményekre, amikor előfordultak illegális madárbeszerzések; ezek még a sólyomtenyésztés megoldása előtt történtek, amikor más beszerzési forrás nem létezett. A természetes állomány alakulása nem hozható tehát összefüggésbe a magánkézben lévő tenyésztett példányok solymászati használatával és zárt téri tenyésztésével. A Magyar Solymász Egyesület többször kezdeményezte a párbeszédet a helyzet megváltoztatására, de érdemi előrelépés mind ez ideig nem történt.
Mindezek alapján kérdezem az államtitkár urat, mikor tervezik a szakmaiatlan, a magyar solymászat érdekeivel alapjaiban ellentétes törvény módosítását. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés