HORVÁTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak röviden szeretnék szólni arról, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat bizottsági vitái során ugyanazzal a támogató és javító szándékkal együttműködni kívánó magatartással találkozhattunk ellenzéki képviselőtársaink többsége irányából, mint ahogy azt már örömmel tapasztaltuk az általános vita során is. Igaz ugyan, hogy a javaslathoz benyújtott képviselői módosító indítványokat nem tudta támogatni a Mezőgazdasági bizottság, ám mindössze azért, mert az előterjesztő tájékoztatása szerint azok leginkább olyan részletszabályokkal akarták kiegészíteni a javaslatot, amelyeket rendeleti szinten ajánlott szabályozni, és lesznek is szabályozva a jelenleg előkészítés alatt álló rendeletekben.

A bizottságok által benyújtott módosító javaslatok leginkább apróbb jogtechnikai és értelmezést segítő módosításokkal egészítették ki a javaslatot.

Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a holnapi szavazáson is támogassák az előterjesztést. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu