IKOTITY ISTVÁN (LMP): Ahogy államtitkár úr befejezte, én úgy kezdeném. Minden egyes fillérnek megvan a helye. Pontosan ezen aggódtunk, pontosan emiatt szavaztunk nemmel akkor, amikor ez a törvény elénk került, és az aggályok beváltak.

Egyetlenegy kérdésre nem kaptam választ. Teljesen konkrétan elhangzott, hogy mi tette lehetővé ennek a szerződésnek az aláírását (Dr. Fónagy János: A törvény.), mivel két héttel hamarabb megtörtént a szerződéskötés, mint ahogy a kormányhatározatot meghozták. Március 11-én egy olyan kormányhatározatot hoztak, amely lehetővé teszi a közbeszerzést. Május elején megkötötték a szerződést, és csak május 26-án jött létre az a kormányhatározat, amely ezt lehetővé teszi, de közben már az alapkőletétel is megtörtént. Hogy lehetséges ez, államtitkár úr? (Dr. Fónagy János: Úgy, hogy nem igaz, amit mondasz.) Erre nem kaptam választ. Nagyon aggályosnak tartjuk ezt a beruházást.

Végül pedig azt mondta, hogy nem növekedett a költség. Dehogynem, 25 milliárdról 49 milliárdra, a duplájára, ez teljesen abszurd. Ha 25 milliárdról valami 49 milliárdra növekszik, az közel a duplája. Dehogynem növekedett! Nem fogadom el a választ. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu