SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A közelmúltban az Országgyűlés majdnem tárgyalta a nemzeti éghajlat-változási stratégiát, de a kormány ezt elhalasztotta, és értesüléseim szerint azért, hogy párizsi klímacsúcs eredményeit be kellene várni vagy be kell várni.
Mint ismeretes, Párizsban a november 30. és december 21. között megrendezendő klímacsúcson az üvegházhatású gázok kibocsátásának olyan mértékű korlátozásáról terveznek megállapodni az ENSZ tagállamai, amely biztosítaná, hogy a Föld éghajlatának átlaghőmérséklete az ipari forradalom előtti időkhöz képest legfeljebb két Celsius-fokkal legyen magasabb. A párizsi vállalások a 2020 utáni időszakra vonatkoznak majd.
Most már az Amerikai Egyesült Államok elnöke is kongatja a vészharangot, amelynek jogosságát az EPA, az USA környezetvédelmi ügynökségének jelentése is alátámasztja. Barack Obama elnök szerint fogy az idő arra, hogy meg lehessen birkózni a klímaváltozás megfordíthatatlanná váló következményeivel, a szélsőséges időjárás és a tengerszint emelkedése pedig nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, mert növeli a globális instabilitás és konfliktus veszélyét.
Az EPA prognózisa szerint, amely sok milliárd dollárba kerülő katasztrófákat is jósol, a század végére évi 69 ezer halálos áldozattal járhat a környezet terhelése Amerikában, ha az ország nem tesz gyors és jelentős lépéseket a globális felmelegedés megfékezése érdekében.
Ma már számtalan bizonyítéka van annak, hogy nincs hová halasztani az éghajlatváltozással kapcsolatos feladatok végrehajtását. Ezeket a feladatokat négy csoportba soroljuk.
1. Az éghajlatváltozást kiváltó üvegházgázok kibocsátásának csökkentése, amely a fosszilis energiaforrások felhasználásának abszolút csökkentése révén érhető el úgy, hogy a termelés és a fogyasztás szerkezetének egésze a kevésbé anyag- és energiaigényes irányba változzon.
2. A már bekövetkezett éghajlati változásokhoz való társadalmi alkalmazkodás elősegítése oly módon, hogy az ezzel kapcsolatos intézkedések anyag- és energiafelhasználása ne keresztezze a kibocsátáscsökkentési célokat.
3. Az éghajlatváltozással kapcsolatos környezeti tudatosság erősítése a társadalomban a helyes, fenntartható életmód ismereteinek átadásával.
És a 4. csoport: az éghajlatváltozás környezeti szempontrendszerének beépítése a döntéshozásba, az ágazati politikákba, stratégiákba, fejlesztési tervekbe és magukba a fejlesztésekbe. Egyébként ezt sem nagyon lehet itt nálunk, Magyarországon megtapasztalni.
Magyarország kicsiny szereplője a globális kibocsátásokért felelős országok közösségének, ám nagy elszenvedője az éghajlatváltozásnak. Hazánkban a globális felmelegedési átlagértékek feletti a hőmérséklet növekedése, másrészt az ország kis földrajzi kiterjedése ellenére a különböző tájakon szélsőségesen eltérő jelenségekkel találkozhatunk, amely elsősorban a csapadékeloszlásban nyilvánul meg.
Hazánkban jelenleg is van érvényes, 2025-ig terjedő, ám felülvizsgálatra szoruló éghajlat-változási stratégia, amelynek a végrehajtását ugyanaz a vonakodás jellemzi, amely a nemzetközi színtéren is tapasztalható. Az Országgyűlés 2008-ban fogadta el a stratégiát, amely kétéves periódusokra írta elő a nemzeti éghajlat-változási programok kidolgozását és évente az azokról történő beszámolókat az Országgyűlés részére. Ezzel szemben eddig csupán a 2009-2010. évekre készült program, amelyről 2011-ben kellett volna beszámolni. A beszámoló végül 2012-ben készült el, és csak 2013-ban került megtárgyalásra az Országgyűlés által. Új program nem készült.
Tisztelt Országgyűlés! Indokolt-e a halasztás? Kell-e nekünk Párizs eredményeire várni? A majdani párizsi döntés a kijelölt négy feladat közül az elsőt, az üvegházgáz kibocsátásának mértékét érintheti. Ez ugyan az 1990 óta tartó klímapolitikai korszakban először érintheti hazánkat tényleges kibocsátáscsökkentési feladattal, ez azonban semmilyen módon nem befolyásolja azt, hogy sürgős lépéseket tegyünk a környezeti tudatosság, alkalmazkodás és jó döntéshozás terén.
A vízkészletekkel való takarékos és az éghajlati eseményekre választ adó ésszerű gazdálkodást, a természetes élőhelyek kiterjedésének javítását, az élővilág sokféleségének védelmét, a vizes élőhelyek rehabilitációját, a mikroklímát és a szénelnyelést javító erdősítéseket, a szántóföldi mezőgazdaság… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ‑ már csak két sorom van, elnök úr (Jelzésre:) ‑ … a szántóföldi mezőgazdaság dominanciájának csökkentését, az ökológiai gazdálkodásra való áttérést, az emberi egészségkárosodás megelőzését javító intézkedéseket nem halogathatjuk a kibocsátási célértékekre várva. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés