DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azért a beszámoló egy megállapítását szeretném megerősíteni, hogy az állami szférán belül számos szabálytalanságot, hibát állapított meg az Állami Számvevőszék. Több jelentés is kiemelte, hogy a közpénzekkel való felelős gazdálkodás elve sérült. Ezen mindenképpen értendő a kormány felelőssége is, hiszen a vizsgált szervek közül számosnál a kormánynak kellene kikényszeríteni a szabályos gazdálkodás követelményét. A jelentésből kitűnik, hogy ezt ez idáig mégsem tették meg, tehát javaslom, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a szabályos gazdálkodás kikényszerítésére. Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu